„Mamahotel”….ezt a szót nem szeretem, mert gúnyosan utal azokra a fiatalokra, akik még harminc évesen is a szülőkkel élnek. Legtöbbször anyagiakra hivatkoznak, de a kényelem és egyszerűség, elkényeztetés, vagy éppen a szülő magánya, vagy szülői -érzelmi zsarolás az oka.

Nézzünk azért egy kicsit a jelenség mélyére. Az alaptézis az, hogy amíg a szülőkkel élünk gyerekszerepben vagyunk. Ebből kiszakadni, vagy elvonatkoztatni sehogy sem lehet. E szerep nem hagyja a gyereket, hogy önálló felnőtt lehessen, ami kihat a későbbi életére, párkapcsolataira, munkájára. Tovább is lehet rontani a helyzeten azzal, ha hagyjuk, hogy ne fizessen bele a rezsibe és elintézünk helyette dolgokat. A szülő ezzel egyértelműen megakadályozza a gyermeke felnőtté válását, azzal az üzenettel számára, hogy képtelen az önálló életre. A gyerek ezt az üzenetet veszi és rögzíti, eszerint fog élni. Ez az életvitel pedig egyenesen a mentális problémák karjaiba vezet, jöhet bármi, ami az unalmat csillapítja.

A szülői hiba súlyos akkor, ha érzelmileg zsarol; – mi lesz velem, ha magamra hagysz? Súlyos akkor is, ha gyermekére önti a saját problémáit…akár van társa, akár nincs.

Rendkívül népszerű a videojátékok által megteremtett virtuális világ, ahol számos karakter közül összerakhatja „valódi önmagát”. Azt a felnőtt világot, amiben élni szeretne és amilyenné válna, ha hagynák. Minél tovább él valaki a szülői házban, annál nehezebb a kiszakadás a való életbe. És ez még „csak” a digitális függőség, de ott van a drog, alkohol és egyebek, amelyek a felelősségmentes életet kiegészítik. Természetesen nem lehet kizárólag a szülőt hibáztatni, vannak élethelyzetek, amikor elkerülhetetlen a helyzet, de akkor sem egészséges. A kétgenerációs ingatlanok is csak akkor, ha az valóban elkülönül és egymás életét maximálisan tiszteletben tartják.

Több könyv is olvasható a témában (Dr. Szántó Szilvia: Túlélésből kitűnő; Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket és az utat önmagunkhoz) amely a szülői leválás fontosságáról és nehézségeiről szól. 

„Gyakori az is, hogy a gyerek elköltözött, külön életet él, párja is van, de még így sem tud leválni. Anyuka átjár vasalni, főzni stb. a gyereke családjának. Ez is hasonlóan romboló hatású?” 

Dr. Szántó Szilvia (író és mentálhigiénés szakember) gondolatait idézem:

– Erről azt gondolom, hogy mérgező és kontrolláló anyáról van szó, aki nem tartja be a gyereke határait, és nem engedi a gyerekét megérkezni az új családjába. Általában itt a gyerek egy férfi, akinek már van felesége és akár gyerekei is. Tehát a feleség anyósa, az anyuka beavatkozik az életükbe. Ez a férfi (férj), az anyós/anyuka és a feleség felelőssége is. A házaspárnak tisztázni kellene, hogy anyuka milyen mértékben és mikor legyen jelen az életükben. A férjnek elsődlegesen, és aztán a feleségnek is meg kellene húznia a határokat, és azt következetesen képviselniük kellene az anyós felé. Akinek el kellene magyarázni, hogy a valódi segítség az, amit kérnek, nem az, amit, és amikor ő segítségnek gondol. A fenti probléma nagyon gyakori és a családi dinamikát erőteljesen megzavaró, főleg a feleségnek nagyon megterhelő jelenség. A történetben a férfi (férj) szerepe is meghatározó, mert ő az, aki nem húzza meg az anyjával a határokat, többnyire azért, mert nem sikerült leválnia róla. Persze olyan is lehet, hogy a lánygyermek nem válik le az anyjáról és az anya jár át hozzájuk rendszeresen – sokszor hívatlanul. Itt sem történt meg a leválás, és ezek a mérgező minták akár generációról generációra öröklődhetnek.

Hogyan lehet segíteni az egészséges leválást már kiskortól kezdve? Hogyan tudunk önállóságra, talpraesettségre nevelni? Lehet egyáltalán, vagy ez személyiségfüggő is? 

– Szerintem nem személyiségfüggő, hanem nevelésfüggő, azaz attól is függ, hogy a szülő mennyire akarja az életre nevelni a gyerekét. Érdemes már gyermekkorban bevonni a gyerekeket a család életébe: hagyjuk őket segíteni a házimunkában. Hadd terítsenek meg, jöjjenek velünk bevásárolni, legyen olyan feladat, ami az övék.  A gyerekek szeretnek segíteni. Ha ennek lehetőségét megvonjuk tőlük, akkor később miért várjuk el, hogy megmozduljanak és elvégezzenek valamit otthon vagy a ház körül? Egy kisgyereket meg lehet rá tanítani, hogy beágyazzon vagy elrakja a játékait; hogy a kistányérját, poharát elvigye a mosogatóig, a szemetet kidobja a kukába. Ha tudatosan és következetesen neveljük arra, hogy ne csak elvárja a dolgokat, hanem az életkorának megfelelően tegyen is a családért, akkor felnőttként aligha lesznek mentális problémái.

Miért fontos kérdés ebben a bizalom? „Bízom a gyerekemben, hogy képes egyedül is boldogulni.” Sokszor a szülők hibája is, hogy nem bíznak a gyerekükben. 

– Igen, teljes mértékben egyetértek. Nagyon jó meglátás a bizalom fontossága. A legtöbb szülő nem bízik a gyerekében, ahogyan önmagában sem és a világban sem, és ezt vetíti ki a gyerekére. Szorongó, önbizalomhiányos szülőnek mégis hogyan lenne mentálisan egészséges gyereke? Sehogy. Ezért fontos, hogy a szülő elsődlegesen legyen jól lelkileg, mert ha anya, apa jól van, akkor a család és a gyerek is jól van. Ha anya, apa nincs jól, az az egész családra kivetül. Egy mentálisan jó állapotban lévő szülő képes a gyerekének érzelmi biztonságot és megfelelő kereteket nyújtani.

(Jaksa Petra írása alapján; csalad.hu/csaladban-elni Dr.Szántó Szilvia -mentálhigiénés szakember 2022.08.09)

A digitalizáció hatásai és következményei 

„A mindenki számára könnyen elérhető technológia és információáradat megfosztja a gyerekeket az ártatlanságuktól és eltörli a gyerekkort, paradox módon mégis meghosszabbítja a serdülőkor idejét. […]

Gary Cross történész ezt a jelenséget „késleltetett társadalmi felnőttségnek” nevezi. Szerinte manapság a techkorszakban a kamaszkor egészen mást jelent, és a vége, – a fiatalok húszas, vagy akár a harmincas évéig kitolódik. Cross a videojátékokat hibáztatja: „2011-ben majdnem minden ötödik 25 és 34 éves közötti férfi a szüleivel élt”.

[..] Nemcsak azért mert függőséget okoz, hanem mert a videojátékok nem hozzák létre a rugalmasság és a türelem képességét. Azt az életvágyat, amit a hétköznapok világa megkíván.

Ha valaki egy valóságos sportágban marad alul, akkor a sebeit nyalogatva fel kell dolgoznia az élményt, meg kell tanulnia, hogy előbb-utóbb újra harcba kell indulnia és a következő nap újra össze kell mérnie erejét másokéval. Mindez a rugalmasság és az érzelmi fejlődés alapja.

Aki viszont egy videojátékban veszít, az csak megnyomja az „újra” gombot. Harmincéves kamaszok…tízévesek, akik már mindent láttak a You Tube-on… Hogyan váltunk a túlszexualizált felnőttszerű gyerekek és a harmincas éveikben járó kvázitinédzserek társadalmává?

Modern technika: A Jó, a Rossz és a Csúf  

2015-ben az Addiction Biology c. folyóiratban jelent meg a University of Utah orvoskara és a Chunk-Ang Egyetem közös munkájaképpen született tanulmány, amely arról számolt be, hogy képalkotó eljárással vizsgálták 200, videojáték- függősége miatt kezelt kamasz fiú agyát. (1) Ez a részletes kutatás azt tárta fel, hogy miben különbözik a mániákus videojátékosok agya a nem játszó társaitól. A különbözőségre vitathatalan bizonyítékot találtak. A túlzásba vitt videojáték összefügg az agyi hálózatok közötti fokozott hiperkonnektivitással (egyszerre több síkon jelen lenni az online térben). A hasznosnak vélt elváltozások elválaszthatatlanok lehetnek a velük járó negatív következményekkel.

Nézzük meg közelebbről.

A „jó rész”: a játékosok gyorsabban reagálnak a változásokra. Fejlettebb lehet a látottakat és hallottakat feldolgozó agyi hálózatok koordinációja a szalienciahálózaton belül. A szalienciahálózat segíti a fontos eseményekre való összpontosítást, biztosítja, hogy a cselekvés szükség esetén rövid reakcióidővel következzék be – például valaki kiugorjon a mozgó autóból. Videojáték esetén a javuló koordináció egy támadás sikeres elhárítást segítheti. Az agynak e hálózatai között kialakuló fokozott konnektivitás alaposan megnövelheti a közvetlen célra fókuszálás készségét és segít az új információ azonosításában. E változások hatékonyabb gondolkodáshoz vezetnek.

A „nem olyan jó rész”: a változások egy része figyelemzavarral és az indulatkezelés gyengülésével is összekapcsolódik. Ha e hálózatok közti kapcsolatok túlságosan megerősödnek, az figyelemzavart eredményezhet.”

Láthatjuk a mindennapokban is, hogy a gyorsan reagáló, jó reflexű emberek gyakran indulatosak és figyelmetlenek.

A „rossz rész”: a kutatók ennél is zavaróbb jelenségre figyeltek fel: két agyterület, a dorzolaterális prefrontális kéreg- hátsó-oldalsó és a homlok elülső részén (DLPFC) és a temporo- parietális -halántéki és falcsonti rész (TPJ) közötti fokozódó koordinációra: ez az agyi elváltozás pszichiátriai és fejlődési rendellenességek, pl. a skizofrénia, Down-kór és Autizmus esetén is felfedezhető.

És ez nem jó. A figyelemzavar, vagy a romló indulatkezelés a függés tipikus tünete.

Összefoglalva: megtörténhet, hogy egy gyerek játékfüggővé válik, emiatt nem eszik, nem alszik. A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD), valamint a skizofréniára hasonló tünetek kialakulását kockáztatja, viszont cserébe gyorsabban reagál a megjelenő ellenségre, és lő rá célba, ahogy kevesen.

A kérdés az ár és a haszon arányáig egyszerűsíthető: Megéri-e?

Megéri-e, hogy az átalakuló agy hamarabb felismeri a mintákat és célpontokat, rájuk gyorsan válaszol, ha közben indulatkezelési rendellenességek, ADHD, függés fejlődik ki, a komolyabb rendellenességekről, -skizofrénia, autizmus, ne is beszéljünk?

Megoldás – egészséges technikafogyasztás = Digitális zöldségfélékkel a digitális cukorka ellen

A technológiafüggőség kezelésének területén megkülönböztetjük a képernyőhasználat egészséges és káros változatát.

Aki már valóban függővé vált, az kezdetben akár cukorkát, akár zöldségfélét sugárzó képernyővel találkozik akármilyen rövid időre, a visszaesést kockáztatja. Ezért javasolt a kezelést egy négy-hat hetes techböjttel, vagy digitális detoxszal kezdeni, a fokozatosság elvét követve. Ennyi idő alatt a szenvedélybeteg adrenalinszintje csökken, a központi idegrendszer megnyugszik, az agy túljut a képernyőfüggőséget gyakran kísérő túlizgatott, örökösen ugrásra kész állapoton.

Ezután jöhet a digitális zöldségek fokozatos visszavezetése, amely mindenkinél másképp zajlik. Van, aki böjt után viszonylag hamar képes az egészséges használatra, másoknak egy évbe, vagy még többe telik, mire eljutnak idáig.

Dr. Nicholas Kardaras (2017) A képernyő rabjai Jaffa Kiadó

Hivatkozások: 

1. Han, Doug Hyun, Kim, Sun Mi; Bae, Sujin, Renshaw, Perry F.; Anderson, Jeffrey S.: Brain Connectivity and Psychiatric Comorbidity in Adolescents with Internet Gaming Disorder. Addiction Biology, 2015.doi:10.1111%adb.12347

www.freepik.com/photos/gamer