Kamaszaink fejlődése kapcsán gyakran tapasztaljuk, hogy az eddig kedves, rendes, udvarias gyermekünk „rossz irányba” kezd el változni. Elfelejtenek fontos dolgokat, rendetlenek, trehányak, nem fogadják meg a tanácsainkat, visszabeszélnek, kritizálnak, nem tudnak/akarnak önállóan tanulni. Felsősök lettek, hirtelen „nagyok”, mely szerepnek eleget kell tenni. Nincs már a jól ismert, alsós tanítónéni, egyszerre sok tanár igényeinek kell megfelelni. Most már tanulni is kell és nem elég, ha csak megcsinálják a leckét.
Egy sor változást felsoroltam, ami hatással van a gyerekekre, – ez már önmagában is sok lehet, viszont nem csak ez a magyarázat; mégpedig egy nagyon fontos fejlődési szakasz sajátos élettani változása. Ezeket a tüneteket ők maguk is észreveszik, – zavarja is őket, viszont az „imidzs” és büszkeség miatt látszólag nem vesznek róla tudomást.
„Nem vesznek róla tudomást, mert nem tudják, hogy az agyuk elkezd „zavarosan működni”, nem értik szétszórtságuk okát.
[..]Egy rendkívül erős agyi fejlődés a legtöbb gyereknél 10-12 éves kor körül megy végbe, melynek kezdeteként egy kisebb visszaesés tapasztalható a gondolkodás, emlékezet, figyelem területén.
Ezt az átmeneti visszaesést, az agy magasabb szintű működése követi. E folyamat jelentősen összefügg a tanulással. 9–12 éves kor között felbomlanak azok az agyi kapcsolatok, amelyek megelőzőleg jól működtek, biztosítva a gyermek tanulási folyamatait.
[..]Nézzünk mögé egy kicsit: agyunk a magzati kortól fejlődik, mely folytatódik a születés után, egyre több és több agyi kapcsolat alakul ki. Minél több tud kiépülni, annál értelmesebb és tanulékonyabb a gyermek. (Ezek a kapcsolatok alvás közben regenerálódnak, ezért olyan fontos a nyugodt és elegendő alvás gyermekkorban.)
Nos, éppen ezek a korábban bevált, jól használható kapcsolódások „törlődnek” 9/10–12 éves kor között/körül; az agy mintegy „kiüríti” magát, előkészítve a terepet a fejlettebb gondolkodást lehetővé tevő agyi kapcsolatok alakulásának.
Ekkor kívánjuk meg a gyerektől, hogy sok pedagógushoz alkalmazkodjon, sokféle tankönyvből tanuljon, ekkor várjuk el az önállóságot és a társas alkalmazkodás fejlettebb formáját.
Az 5–6. évfolyamos gyerekeknél gyakran tapasztalt tanulási teljesítményromlás oka döntően az agyi (és testi/hormonális) fejlődés törvényszerűségeiben keresendő. Az agyi kapcsolatok ilyen változása az agyi kapacitás csökkenésével jár; következésképpen mind a gondolkodási, mind a figyelmi, mind az emlékezési funkciók gyengébbek ebben az időszakban.
[..] A gyerekek többnyire érzékelik a változást saját agyi tevékenységeikben, ettől megijednek, és megpróbálnak „úgy tenni”, mintha minden ugyanúgy zajlana, mint korábban. A „szorgalmasak” többet tanulnak, de a tananyag összefüggéseit kevéssé értik. A környezet pedig az 5–6. évfolyam megnövekedett követelményeivel és/vagy az első négy évfolyam hiányosságaival magyarázza a jelenséget. Ezeken a pontokon válik érthetővé és ésszerűvé az a törekvés, hogy ismeretek halmaza helyett/mellett készség- és képességfejlesztés (is) történjen ebben a korosztályban, amit a tanítói, tanári végzettséggel rendelkező pedagógusra bíz/hárít a törvényalkotó. Érthetően, hiszen az alapvető készség- és képességfejlesztésben a pedagógusnak jártassága és tapasztalata van.”
Frances E. Jensen MD és Amy Ellis Nutt, (2016) A kamasz agy Libri Kiadó Budapest