Digitalizáció – érzelmi, szociális kapcsolatok, szemkontaktus
Vajon milyen hatással van a digitális eszközök rendszeres használata az érzelmi, szociális fejlődésre?
Ma már egészen pici gyerekeknek is a kezébe adjuk a telefont, hiszen jóval könnyebb úgy etetni, pelenkázni, stb. Óvodás gyerekek magabiztosan kezelik szüleik telefonját, töltenek le játékokat és használják azokat. Az iskolákban lassan már ciki lesz, ha egy gyereknek még nincs okostelefonja, legyen az akár elsős, akár negyedikes. Szülőként tapasztalom, hogy nagyon nehéz igazodni a saját elveimhez, számos ellenérvet kell elviselnem a digitalizációs eszközök használatával kapcsolatban. Ennek hatására néha kénytelen vagyok engedni, igyekszem nem vaskalapos szülőként nevelni a gyerekeimet, és valljuk be a technológia azért a kényelmünkre szolgál.
Viszont a gyerekekre gyakorolt hatása egészen felkavaró, ha nem figyelünk oda. Agyuk, a villódzó fények hatására transzba kerül, teljesen katatonná (a külvilág ingereire egyáltalán nem reagáló) válnak. A televíziós és egyéb multimédiás eszközt gyártó ipar számtalan erős hatást kénytelen bevetni a gyerekműsorokban, hogy kis nézőit felrázza a zombiállapotból. Ugyanúgy, mint a droghasználóknál, – egyre erősebbé kell válniuk bizonyos effektusoknak, hogy ezen érzéktelenné válás folyamatából kizökkentse őket.
Mi lesz ennek a következménye? Az agykéregben végbemenő folyamatok során az egyre hangosabb és meghökkentőbb képek hatására, folyamatos kortizol (stressz hatására az adrenalin mellett a kortizol hormon szintje is megemelkedik, aktiválja a szervezet megküzdéshez szükséges erőforrásait, az immunrendszer ugyanakkor gyengülni kezd) termelés indul be, a kicsi egyfolytában „harcra, vagy menekülésre kész” állapotba kerül. E jelentős túladagolás eredményeképpen az agy hibásan adaptálódik. Az idegi fejlődés minden szintjén problémák alakulnak ki. (Dr. Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai)
Coachként és szülőként is érzékelem, hogy a mai gyerekek közötti konfliktusok más jellegűek, mint régen nálunk voltak. Akkoriban is voltak köztünk konfliktusok, veszekedések és volt bizony, ami néha verekedésig fajult. Viszont akkor, – mivel nem volt internet sem, – ezek a dolgok az osztály/iskola falain belül maradtak.
Ma már jóval nagyobb a megszégyenítés, hiszen már egészen kicsi gyermekeknek is van okostelefonjuk, amit hibátlanul kezelnek. Fotókat készítenek és küldik is a különféle csoportokba, teszik fel a netre. Lehet, hogy „csak vicces” fotót, vagy videót szeretne készíteni, vagyis nem feltétlenül a gonosz szándék vezérli, de arra még érzelmileg fejletlenek, hogy átgondolják a másikra gyakorolt hatását. Vajon mit érezhet? Ő is valóban viccesnek találja? Mer szólni, ha zavarja? Mennyire képes messzire menni egy-egy ilyen jelenség? Mikor tudja meg ezeket egy felnőtt? Ha megtudja mit tesz ellene? Vagy akkor már késő lesz? De ez csak egy példa a mai világból. A bántalmazások tárháza végtelen.
A gyerekek közötti „más” jellegű érzelmi kötődésre gondolok leginkább, ami arra utal, hogy a digitális eszközök – hangsúlyozom, – rendszeres használatával, hova vezet(ett) az érzelmi és szociális kultúra?
Több képernyő – kevesebb szemkontaktus
Már 2013-ban is megjelent erről egy cikk (Wall Street Journal: Just Look Me in the Eye Already – Nézz már végre a szemembe!), mely azt vizsgálta, miképpen hatott a technológia fejlődése a szemkontaktusra – és hogyan károsodhatnak ennek következtében az emberi kapcsolatok.
A Quantified Impressions szerint egy felnőtt átlagosan 30-60%-ban teremt szemkontaktust egy beszélgetés során, de érzelmi kapcsolat akkor alakul ki, ha ez legalább 60-70%-ra emelkedik. Vagyis, ha két tekintet kevesebbet kapcsolódik össze, akkor a kapcsolat is gyengébb közöttük. (Dr.Nicholas Kardaras – A Képernyő rabjai)
„Amikor valakinek a tekintete keresztezi a miénket, két idegrendszer nyilvánvaló és bizalmas értelmezői összefüggésbe kerül” (Thomas Lewis, Fari Amini, Richard Lannon: General Theory of Love c.könyve)
Ha egy diák hamarabb jut mobiltelefonhoz, számítógéphez, – az megzavarja a gondolkodás kialakulásáért felelős agyi folyamatokat, ezáltal az első 12 év alatt kialakuló tudásszerkezet nem teszi lehetővé, hogy megértsék az absztrakt, metaforikus, szimbolikus információkat.
Az digitális eszközök által nyújtott „érzelmi sivárság” nagyban befolyásolja az osztálytermekben végbemenő közösségi együttműködést. Mind a tanárokkal, mind társaikkal kapcsolatban. Akik rendszeresen bántanak másokat, nem feltétlenül érzik annak súlyát. Nem feltétlenül gonoszságuk okozta tettekről van szó (akár fizikai, akár verbális bántalmazás során), hanem egyszerűen nem képesek helyén kezelni tetteik következményeit.
Ez persze nem menthet fel senkit az alól, hogy megtehetnek dolgokat. Nem is mindig a technológia a hibás és nem mindig jóhiszemű, vagy vicces akar lenni a bántalmazás. Ebben az esetben előfordulhat egyéb hivatalos közreműködés.
Úgy vélem, hogy megfelelő kommunikációval, törődéssel, odafigyeléssel lehet jobb irányba terelgetni a legtöbb gyereket.
Szükségük van szabályokra, amit be is kell tartaniuk, anélkül elvesznek, mert képtelenek még irányítani a saját életüket, hiába gondoljuk, hogy milyen éretten gondolkodnak. Nem, nem gondolkodnak még éretten, mert csak a mi szavainkat utánozzák, érzik mi a helyes társadalmi elvárás, mit „kell” mondaniuk. Érzelmileg gyerekek, és nem szabad ettől többet elvárni tőlük, de ez már egy másik téma ha felnőttként/barátként kezeljük őket.
Kiemelten fontos a szülő és pedagógus szerepe. Együttműködésüknek köszönhetően van lehetőség egy jobb irányra és változtatársa. A szülő által mutatott példa talán a legfontosabb. Ha mi magunk is egész nap a telefont bámuljuk, nagyon nehéz prédikálni arról, mi a helyes és mi nem. Könnyen magával ragad a technológia, ilyenkor szándékosan vakok maradunk a káros hatások miatt. Távolinak tűnik, nem ismerjük a kutatási eredményeket, (ha nem olvassuk el, nem is fogjuk), így homokba dugott fejjel engedékenységünk könnyen függőséget okoz gyermekünknek, mert a kicsik ezerszer fogékonyabban reagálnak a fejlődésben levő szervezetük és személyiségük kapcsán.
