„Azt már megfigyelték, hogy a gyerekek digitális szokásai nemi alapon is különválaszthatók. A videojáték a fiúk „kokainja”, a lányokat pedig inkább a közösségi média és az üzenőprogramok használata kábítja. A közösségi oldalak használata felerősíti a lányok közötti közösségi dinamikát.”
Egyre korábban válnak kamaszokká, ez normális, bármennyire nem akarjuk. A kamaszkor összes hozadékával együtt egyre korábban tapasztaljuk meg általuk a digitális világ okozta hatásokat, amit az emberi, inkább a kamaszok agya nem képes követni. Nem képesek felmérni a veszélyeket, nem számolnak a következményekkel. Nem azért, mert felelőtlenek, vagy mert nincsenek megnevelve, hanem mert egyszerűen ennyit tud az agyuk ebben a korban. https://tudatosgeneracio.hu/agymukodes-idegsejtek-kamaszkorban/
„A bizonytalanság feldagad, a gonoszkodó netes hatalmaskodások tweetelve és retweetelve virtuális visszhangot vernek, miközben romlik a szocializáció minősége és növekszik az egyéni elszigetelődés. Az ún. Facebook -depresszió és a kamasz lányok között járványként terjedő öngyilkosság, mind a netes hatalmaskodás, a cyberbullying következménye, a közösségi média mellékterméke.”
Az öngyilkossági terveket dédelgető kiskorúak közül a legtöbben a neten kerülnek bajba: bántják őket, rossz helyre megy az erotikus levelezésük, fontos barátok visszavonják a netes barátságot.
– Nem akarok élni!
– Miért? – kérdeztem az íróasztalom mögül, a kékre festett hajú lányt. – írja A képernyő rabjai c. könyvében Dr. Nicholas Kardaras.
– Egy fiú, aki tetszett, akivel jártam..kirakott rólam egy képet, amit csak neki szántam. Egy meztelen képet. Az Instagramra. Most van egy oldal a képeimmel, mindenki rajtam röhög, ezt már nem bírom ki!
Egy másik lány, „Emily-t”, nem a bizalmas felvételek széleskörű elterjedése törte meg, hanem az anyja, aki azzal fenyegette, hogy minden közösségimédia-hozzáféréstől eltiltja. Épp a rendelőmben ült, amikor megkapta anyja sms-ét, hogy örökre elzárja tőle az okostelefonját és számítógépét. Emily hirtelen remegni, hüppögni és hiperventilálni kezdett, próbáltam megnyugtatni. Légzése felgyorsult, elragadta a pánikroham, egész testében remegve, lihegve sírta: – de akkor egyedül leszek!…- egyedül..teljesen egyedül! Előre-hátra dülöngélt, egyetlen porcikája sem maradt nyugton.
Szinte kézzelfoghatóvá vált az egzisztenciális szorongás, a magánytól való rettegés, amit telefonja elvesztése szimbolizált számára.
Mire az anyja megérkezett, a lány azt mondta, felakasztja magát. Ezzel a mondattal el is intézte magának a pszichiátriai kezelést, ahol több hétig vendégeskedett erős nyugtatók hatása alatt. Emily egy csinos, gyorsan barátkozó, nyitott lány volt és könnyen alkalmazkodott, a mikor egy új iskolába került. Sajnos túlságosan be akart olvadni az új társaságba, emiatt tudta beszippantani a közösségi média örvénye és a vele járó összes baj. A telefon a mentőövet, a társas kapcsolatokhoz való csatlakozás lehetőségét jelentette számára, egyértelműen függött a mobiljától, ráadásul a szorongásait is eloszlatta. Épp olyan kétélűen működött, mint a Xanaxhoz hasonló nyugtatók, antidepresszánsok: hatékonyan csökkentik a szorongást, de túl könnyű rájuk szokni. Ha használatukkal egyidőben nem kezelik a szorongást kiváltó eredeti okot, (traumát, negatív önképet), akkor az nőni fog és a gyógyszerfüggőség fokozódhat.
A közösségi média sem működik másképp: átmenetileg enyhíti a magány és elszigeteltség érzését, de nem kezeli a mögötte álló, valóságos kapcsolatok utáni vágyat. Ilyen esetek egyre gyakrabban bukkannak fel már az általános iskola felső tagozatában is, és sajnos jó néhányszor előfordult már, hogy a kamaszok a közösségi médiával kapcsolatos, vagy az által kiváltott problémáik miatt valóban öngyilkosságot követtek el.
Ne feledjük, ha valaki ellöki magától az életét, akkor ott egészen biztosan fennáll az az érzelmi, vagy pszichológiai sebezhetőség, amely kiszolgáltatottabbá teszi a közösségi médián keresztül érkező megszégyenítés vagy bántalmazás negatív hatásainak. A közösségi média elsősorban meglévő folyamatokat gyorsíthat, vagy erősít fel.
Néhány példa a könyvből röviden:
Megan Meier (1992-2006): Túlsúlyos, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral és depresszióval küzdő 14éves lány, önértékelési problémák miatt barátok hiányában.
Egyszer csak megtalálta őt a MySpace-n egy Josh nevű, 16 éves srác, akivel összebarátkoztak. Josh csinosnak tartotta őt, barátságuk kezdett átalakulni. Azonban egy idő után Josh megváltozott, egyre gonoszabb levelek érkeztek tőle, nem akart barátkozni a lánnyal. A fájdalmas időszakban betalált a végzetes üzenet: „A világ jobb hely lenne nélküled.” A szülei számára azonban ez a megrázkódtatás nem volt elég: kiderült, hogy a Josh nevű fiú nem létezett, MySpace fiókját a szomszéd kamaszlányai – Ashley és Drew, azelőtt Megan egy régi barátnője készítette.
Jessica Logan (1990-2008): Végzős, 18 éves diáklány egy meztelen képet küldött magáról barátjának. Szakításuk után több száz kamaszhoz jutott el a kép, a netes bántalmazás szöveges üzenetekben is folytatódott.
Ryan Halligan (1989-2003): Sajátos nevelési igényű (SNI) srác volt, az iskolai heccek örök céltáblája. Sajnos egyszer elmesélt magáról egy kellemetlen történetet az új barátjának és a pletyka azonnal elterjedt, hogy Ryan meleg. Egy egész nyári piszkálódás után azonban úgy tűnt, hogy a történtek ellenére alakulóban van egy csinos lánnyal való kapcsolata. De nem! A lány a haverokkal tervelte ki a hazugságot és intim információkat szedtek ki belőle, amit azonnal továbbosztottak. 2003. október 7-én Ryan véget vetett életének. Apja nem sokkal később megtalálta az összes üzenetet. Rájött arra, hogy „ha a technikát fegyverként használják, akkor az sokkal hatékonyabb és fájdalmasabb, mint azok, mint amilyeneket mi használtunk gyerekkorunkban.”
Dr.Nicholas Kardaras(2017) A képernyő rabjai Jaffa Kiadó
Számos hasonló, rettenetes történetet ír még a könyv hasonló példákkal, amelyekkel bántalmazhatják gyerekeinket. Nem mernek szólni, mert szégyellik, vagy fenyegetve vannak, azonban nem tudnak ekkora teherrel megküzdeni. Nagyon fontos a szülői jelenlét és figyelem, mert a bántalmazásra utaló jeleket muszáj észrevenni az amúgy is labilis érzelemvilágú gyermekeinken. Nem könnyű, de amíg fel nem nőnek és agyban is érettek nem lesznek, addig a mi felelősségünk figyelni rájuk. Fontosabbak ŐK, mint bármilyen karrier és szülői önmegvalósítás, ha az a velük eltöltött idő és figyelem rovására megy, mert nem tudhatjuk milyen hatások érik őket nap, mint nap.
De mégis hogyan előzzük meg a bajt?
Mivel rendkívüli módon szívja agyuk az információkat, – annak ellenére, hogy átalakuláson mennek épp keresztül-, így az elsődleges megoldás, hogy beszéljünk velük erről minél gyakrabban. Akkor is, ha látványosan unják és legyintenek!
1. Mondjuk el nekik, hogy a cyberbullying (online zaklatás) ugyanolyan bántalmazásnak minősül, mintha az iskolában bántanák személyesen.
2. Ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad! Soha ne adjon ki magáról SENKINEK bizalmas fotót, videót, egyéb szöveges tartalmat, amit később megbánhat, mert ezeket bármikor láthatja az egész suli, hiszen a tinik körében elég egy gyors összeveszés is a legjobb barátnővel.
3. Ha idegennel ismerkedne, (sajnos elkerülhetetlen) mindig legyen gyanakvó és ne adjon meg magáról konkrét adatokat.
4. BÁRMI baj történik, TUDJA, hogy a szülők mellette állnak és hozzájuk fordulhat! Mindenképp forduljon olyan felnőtthöz, akiben megbízik, legyen az szülő, edző, kedvenc tanár, coach, stb. Ha nem mer felnőtthöz fordulni, akkor hívja a kék vonalat 116-111, ahol biztosan segítséget fog kapni.
Az online bántalmazásnak következménye mindig van, egyrészt; mentális, pszichés betegséges mellett fizikai tünetekkel is járhat. Másrészt büntetendő, vagyis bűncselekményt követ el, aki ily módon bántalmaz. A Büntető Törvénykönyv (Btk) 2012. évi C. törvényének XI.fejezete tartalmazza a 12-18 éves korosztányra vonatkozó szabályokat, a XXI.fejezet pedig a zaklatásra vonatkozó büntetéseljárási rendszert.
www.freepik.com/photos/phone-addiction